Hírek
Hírek – Pályázatok

Posts Tagged ‘Balaton’

Közlönyben az adótörvények

szombat, augusztus 28th, 2010

Schmitt Pál, köztársasági elnök bejelentette, hogy az Országgyűlés által elfogadott és még az államfőre váró minden törvényt aláírt. Ezek közül a gazdasági és pénzügyi csomag pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, így augusztus 13-a a kihirdetési dátuma.

A kormány a jogszabály több elemének hatálybalépést a kihirdetéshez kötötte.

A kihirdetést követő naptól:

-       megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra.

A törvény kihirdetésétől számított harmadik napon több intézkedés is hatályba lép:

-       a társasági adó csökkentése – amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessége. Utóbbi rendelkezést az öröklést érintően azokra az ügyekre is alkalmazni kell, amelyeket július 1. napján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) jogerősen még nem bírált el.

-       Megszűnik a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, így azt a második félévben már nem kell fizetni.

A csomagnak az állampolgárokat közvetlenül érintő elemei közül augusztus 15-én lép hatályba a ház körül végzett munka adómentessége; a bejelentési szabályokat augusztus 15-től, a regisztrációs díjfizetésre vonatkozó rendelkezéseket pedig szeptember 15-től kell alkalmazni.

Szeptember 1-jétől él majd az a szabály, amely alapján a közszférában bevezetik a kétmillió forintos havi bérplafont. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke esetében azonban a kihirdetést követő nyolcadik naptól él a szabályozás mégpedig úgy, hogy az elnök a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese.

A törvény kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján – azaz október 1-jétől – lép hatályba az a rendelkezés, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket (például a felmentési időnek munkavégzési kötelezettséggel nem járó részre kifizetett munkabért, illetményt, az előző évi szabadságmegváltást), de a szabályozás a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik. A törvény szerint így aki október 1-jéig megkapta az adó alá vont pénzt, annak október 31-ig kell visszafizetnie a megszerzett jövedelem 98 százalékát; aki e határidőt követően jogosult végkielégítésre, annak a munkáltató (kifizető) már automatikusan levonja a különadót.

Negyvenöt nappal a kihirdetés után lesz jövedékiadó-mentes a meghatározott mennyiségben főzött pálinka. Ekkortól él a banki különadó is, de azt először szeptember 30-ig kell befizetni, másodszor pedig december 10-ig.

Vízszint alatt a balatoni nyaralók árai

csütörtök, augusztus 5th, 2010

Balaton környékiek állítják, hogy a kereslet most már folyamatosan élénkül a régiós piacon, egyesek viszont még mindig csak negatívumokról tudtak beszámolni. Bár az eladók közül, akik megtehetik, még mindig a racionálisnak tűnő kivárásra játszanak, a vevők egyértelműen érzik, hogy a balatoni ingatlanpiac árszintje mostanában éri el a tényleges mélypontját. Egyes esetekben találkozhatunk 30-40%-os kínálati áreséssel is, amiben pedig még mindig benne van a mostanában szokásos 5-15% közötti alkupotenciál.

A Balatonon ingatlant keresők döntő többsége budapesti lakos, akik elsősorban üdülés-nyaralás céljából vesznek itt ingatlant. A vevők további 20-30%-át a helyi lakosok adják, míg a külföldiek mindössze 5-10%-ot képviselnek, ám ők is túlnyomórészt külföldön élő magyarok. Az “igazi” külföldi érdeklődők nagyrészt hollandok, esetenként dánok, svédek. A cég elemzője két nagyobb vásárlói csoportot különböztet meg: azokat, akik befektetési szándékkal keresnek ingatlant, illetve azon vevőket, akik saját használatra keresnek balatoni nyaralót. “Az elmúlt hónapokban nagyobb számban jelentek meg az üzleti szemléletű vevők, akik jó áron keresik a biztos befektetéseket. Õk sokszor csalódnak, hiszen a Balatonon nem jellemző a megszorult eladók kényszerértékesítése, túlkínálat esetén sem csökken a ritkább, egyedibb ingatlanok ára.”

Az optimistább állásponton lévő és derűlátó ingatlanosok mellett azért akadnak olyanok is akik nem tudnak beszámolni semmiféle pozitív változásról sem. Bár az erősödő keresletet ők is érzik, a forgalmukban ez egyáltalán nem jelentkezik. Véleményük szerint az árak ténylegesen elérték a lehetséges szint alját, és annak ellenére, hogy így sincs forgalmuk az árak emelkedését prognosztizálják.

A többségi állásfoglalásra alapozva elmondható, hogy a balatoni nyaralópiacon egy befektetői szempontból jó beszállási pontnak számító állapot alakult ki, ahol egyes esetekben szinte telekáron, vagy az alatt lehet hozzájutni az ingatlanokhoz. Ez persze csak a gyengébb és egyes közepes elhelyezkedésű és állapotú telkekre és épületeikre igaz, mivel a felső közép és luxus kategória árai, egyes kivételeket leszámítva, a bennük rejlő potenciál miatt nem nagyon akarják megadni magukat. A nehézkes hitelfelvétel miatt “rengeteg” készpénzes vásárlóval lehet találkozni, akik azonban minden megpróbálják kihasználni az alkupozíciójukban rejlő előnyöket.

   WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Hírlevél
Kiemelt partnereink
WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Cimkefelhő