Hírek
Hírek – Pályázatok

Posts Tagged ‘hitel’

Kenyeret, vagy frankot vegyünk? Csak jövő reménye a 200 forint alatt a svájci frank!

vasárnap, szeptember 12th, 2010

Amennyiben beigazolódnak a nagy elemzőházak becslései, jövőre ismét 200 forint alá csökkenhet a svájci frank forintárfolyama. A profi befektetők által figyelt euró/svájci frank és euró/forint árfolyam alakulása ugyanis erre utal az előrejelzések szerint.

Az elmúlt napokban szinte mindenki a forint és a svájci frank keresztárfolyamának az alakulását találgatta. Ennek megítélése azonban azért is nehéz, mert a profi kereskedők nem használják ezt a devizapárt. A nagybefektetők ugyanis akkor, ha a forint svájci frank árfolyamára akarnak üzletet kötni, akkor inkább a sokkal likvidebb euró/svájci frank és az euró/forint keresztárfolyamára kötnek üzleteket.

Ezt az elméletet támasztja alá a Bloomberg adatbázisa is: az elemzői becslések között nem található meg a svájci/frank forint keresztárfolyam, ugyanakkor a másik két devizapár esetében jelentős számú elemzői várakozás alapján lehet konszenzusos értékeket találni.

Ezeket megvizsgálva jelentős ellentmondás fedezhető fel a szakértők várakozásai alapján várható svájcifrank-árfolyam és a technikai elemzés által vázolt kép között.
Ahogyan azt lapunk korábban megírta, technikai alapon nagyon erős bikatrendben van a svájci frank a forinttal szemben, ami könnyen 235 forintig is elviheti az alpesi deviza árfolyamát, de a 250-260 forintos szint sem kizárható.

Ugyanakkor az euró/svájci frank keresztárfolyama esetében az elemzők többsége túlzónak tartja a jelenlegi 1,28-1,29 közötti árfolyamszintet, hiszen a negyedik negyedévi átlagos előrejelzésük 1,33-as keresztárfolyamot vetít előre. Ráadásul a következő negyedévekben is egyre erősebb eurót várnak a szakértők a Bloomberg szerint. Igaz, az elmozdulás nem túl jelentős, de a jövő év második negyedévében már 1,35 lehet szerintük a keresztárfolyam. Ugyanakkor kérdéses, hogy a főleg augusztusban készült előrejelzések szeptemberi frissítése után is marad-e ez a Magyarország számára kedvezőbb kép.

A legfrissebb szerdai elemzés nem ezt támasztja alá, a Morgan Stanley ugyanis 1,25-ös keresztárfolyam-várakozással rukkolt elő, ami mindjárt a legalacsonyabb értéket jelenti a következő negyedévi várakozások között. Az amerikai bankház is úgy látja azonban, hogy a svájci frank térnyerése itt megáll, és a jövő év második negyedévére már 1,32-es árfolyammal számolnak.

Ráadásul az elemzők derűlátóbbak a forint jövőjét illetően is, hiszen az euróval szemben jelenleg a 285-ös szint közelében álló magyar deviza erősödését prognosztizálják az utolsó negyedévre. Az átlagos prognózis 276 forint az év utolsó három hónapjára, és csupán egyetlen brókercég véli úgy, hogy a 300 forintot is elérheti a kurzus. A Morgan csütörtöki elemzésében 280 forintot jósol az utolsó negyedév átlagában, ami szintén erősebb a mostani árolyamnál. Ráadásul a forint esetében sem elképzelhetetlen gyors javulás: a jövő év második negyedévére már 268 forintra csúszott vissza az elemzők becslése.

Amennyiben tehát igazuk lesz a szakértőknek, az azt jelentheti, hogy a frank mostani történelmi csúcsdöntései már nem tartank sokáig, és jövőre ha nem is sokkal, de azért egy a mostaninál jóval alacsonyabb szint mellett stabilizálódhat az árfolyam. Amennyiben ugyanis bejönnek az előrejelzések, akkor az év utolsó három hónapjában egy svájci frankért 207,50 forintot kell majd fizetni átlagban, míg jövőre a második negyedévben már csak 198,5 lesz az átlagos ár.

Széchenyi kártyával 50 millió forintig vehető fel beruházási hitel

vasárnap, szeptember 12th, 2010

Már szeptembertől igényelhető beruházási hitel a Széchenyi kártyával, melynek maximális összege 50 millió forint, futamideje 10 év lehet.

A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására a kormány a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről döntött korábban, az évek óta sikeresen működő folyószámla hitel mellett 2010. augusztus elseje óta forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, 2011. január elsejétől pedig – a tervek szerint – indul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is.

A Széchenyi Kártya Program három elemével egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is juthat. Jelentősen megemelkedik az érték- és időhatár, a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel. A hitelből a vállalkozás több projektet finanszírozhat, és mivel e mögött is állami kamat- és garanciadíj-támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások.

A beruházási hitel fontos eleme, hogy összevonható más hitelekkel is, vagyis már meglévők mellé is felvehető, illetve emellé újabbak is igényelhetők. Újdonsága a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelnek, hogy alapesetben a bankok a beruházás tárgyát is elfogadhatják jelzálognak, továbbá bővül a kezelési kör is. A vállalkozások számára kifejezetten kedvező az eddigi beruházási hitelekkel szemben, hogy a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel nemcsak új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is.

Az augusztus elején indult Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitel is keresett termék a kkv-k körében, hiszen a folyószámla hitel mellett a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ adatai szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés van.

A KA-VOSZ közlése szerint a kezdetek óta a vállalkozások 180 590 Széchenyi Kártyát igényeltek, az átadott kártyák száma meghaladta a 135 ezret, amellyel több mint 800 milliárd forint hitelt juttattak el a kis- és középvállalkozásokhoz.

Jelzáloggal nem biztosítható a devizahitel

csütörtök, augusztus 5th, 2010

Az egyes gazdasági és pénzügyi törvényeket módosító saláta-törvénycsomag része a devizahitelhez kapcsolódó jelzálogjogok korlátozása. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, korlátozást a hatálybalépését követően megkötött jelzálogjog alapítására irányuló szerződésekre kell alkalmazni.

A módosító javaslat célja a devizakölcsönök terjedésének megállítása, az ügyfelek túlzott eladósodásának megelőzése, hogy a bajbajutottak száma ne gyarapodjon. Az árfolyam-ingadozás miatt megnövekedett törlesztő-részletek következtében a devizakölcsönösök széles köre került pénzügyileg nehéz helyzetbe. A természetes személyek túlzott eladósodottsága az esetek egy részében a kölcsönök bedőlésével járt, amely a fedezetül szolgáló ingatlanok áron aluli elárverezéséhez, kilakoltatásokhoz vezetett – indokolja a törvénymódosítást a javaslat.

Ezért a törvényjavaslat általános korlátozó szabályozást helyez el a Polgári Törvénykönyvben, mely szerint természetes személy – ide nem értve az egyéni vállalkozót – devizában nyilvántartott, vagy nyújtott (deviza alapú) kölcsönszerződéséből keletkező hitelezői követelés biztosítására, természetes személy tulajdonában álló ingatlanon, vagy ingatlannak természetes személy tulajdonában lévő tulajdoni illetőségére jelzálogjog nem alapítható, a felek ettől eltérő rendelkezése semmis. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi magánjog szabályai alapján a kölcsönszerződésekre nem minden esetben a magyar jog, tehát a Ptk. lesz alkalmazandó, ezért a javaslat a nem magyar jog szerint nyújtott devizakölcsönhöz kapcsolódó jelzálogjog bejegyezését is megtiltja.

Az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvényt is módosítja a jogszabály, eszerint az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezhető be természetes személy tulajdonában álló ingatlanra, vagy ingatlannak természetes személyt megillető tulajdoni hányadra olyan jelzálogjog, amelyet természetes személy – ide nem értve az egyéni vállalkozót – devizában nyilvántartott, vagy nyújtott (deviza alapú) kölcsönszerződéséből keletkező hitelezői követelés biztosítására alapítottak. Ez nem akadálya az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyzett jelzálogjog jogosultja személyében történő változásbejegyzésnek (kölcsönkiváltás), valamint a már fennálló hitelezői követelés biztosítékául szolgáló ingatlanra bejegyzett jelzálogjog törlésével egyidejűleg másik felajánlott ingatlanra alapított a korábbinál nem terhesebb jelzálogjog (fedezetcsere) bejegyzésének.

Vízszint alatt a balatoni nyaralók árai

csütörtök, augusztus 5th, 2010

Balaton környékiek állítják, hogy a kereslet most már folyamatosan élénkül a régiós piacon, egyesek viszont még mindig csak negatívumokról tudtak beszámolni. Bár az eladók közül, akik megtehetik, még mindig a racionálisnak tűnő kivárásra játszanak, a vevők egyértelműen érzik, hogy a balatoni ingatlanpiac árszintje mostanában éri el a tényleges mélypontját. Egyes esetekben találkozhatunk 30-40%-os kínálati áreséssel is, amiben pedig még mindig benne van a mostanában szokásos 5-15% közötti alkupotenciál.

A Balatonon ingatlant keresők döntő többsége budapesti lakos, akik elsősorban üdülés-nyaralás céljából vesznek itt ingatlant. A vevők további 20-30%-át a helyi lakosok adják, míg a külföldiek mindössze 5-10%-ot képviselnek, ám ők is túlnyomórészt külföldön élő magyarok. Az “igazi” külföldi érdeklődők nagyrészt hollandok, esetenként dánok, svédek. A cég elemzője két nagyobb vásárlói csoportot különböztet meg: azokat, akik befektetési szándékkal keresnek ingatlant, illetve azon vevőket, akik saját használatra keresnek balatoni nyaralót. “Az elmúlt hónapokban nagyobb számban jelentek meg az üzleti szemléletű vevők, akik jó áron keresik a biztos befektetéseket. Õk sokszor csalódnak, hiszen a Balatonon nem jellemző a megszorult eladók kényszerértékesítése, túlkínálat esetén sem csökken a ritkább, egyedibb ingatlanok ára.”

Az optimistább állásponton lévő és derűlátó ingatlanosok mellett azért akadnak olyanok is akik nem tudnak beszámolni semmiféle pozitív változásról sem. Bár az erősödő keresletet ők is érzik, a forgalmukban ez egyáltalán nem jelentkezik. Véleményük szerint az árak ténylegesen elérték a lehetséges szint alját, és annak ellenére, hogy így sincs forgalmuk az árak emelkedését prognosztizálják.

A többségi állásfoglalásra alapozva elmondható, hogy a balatoni nyaralópiacon egy befektetői szempontból jó beszállási pontnak számító állapot alakult ki, ahol egyes esetekben szinte telekáron, vagy az alatt lehet hozzájutni az ingatlanokhoz. Ez persze csak a gyengébb és egyes közepes elhelyezkedésű és állapotú telkekre és épületeikre igaz, mivel a felső közép és luxus kategória árai, egyes kivételeket leszámítva, a bennük rejlő potenciál miatt nem nagyon akarják megadni magukat. A nehézkes hitelfelvétel miatt “rengeteg” készpénzes vásárlóval lehet találkozni, akik azonban minden megpróbálják kihasználni az alkupozíciójukban rejlő előnyöket.

Egekben a frank

péntek, június 25th, 2010

Péntek délelőtt a svájci frank árfolyama a hitelválság legkeményebb időszakát idéző szintekre, 211 forint fölé emelkedett. A forint a többi vezető devizával szemben is gyengült, méghozzá többet, mint a térségbeli valuták. Az elemzők szerint a nemzetközi hangulat romlása, és az új kormánytól várt határozott intézkedések hiánya rontja a helyzetet.

Pénteken tíz óra körül villámgyorsan esni kezdett a forintárfolyam valamennyi vezető devizával szemben. Az euró árfolyama, ami kilenc körül 284 forint közelében, egy órával korábban 283 forint alatt volt, 11-kor 286 forint fölött járt. A legerősebb eurókötések 286,2 forintos szinten születtek, majd az uniós pénz árfolyama visszatért a 285 forintos szintre. A dollár 232 forint fölé erősödött – reggel 228,5 forint körül volt –, a másfél hete átlagosan napi 1-1,5 forintot dráguló svájci frank ára 211 forintra ugrott fel, utóbbi két deviza maradt is ezen a szinten.

A forint gyengülése nem egyedi jelenség, az elmúlt egy órában valamennyi régiós deviza hirtelen esni kezdett. A gyengülést ezúttal Romániából érkező hírek váltották ki: a román alkotmánybíróság lapértesülések szerint alkotmányellenesnek találta a megszorító csomag egyes elemeit. Ez veszélyeztetheti a nemzetközi hitelcsomag következő, nagyjából kétmilliárd eurós részletéhez való hozzájutást, ami azonnali negatív régiós hatásokat okozott – írja a Portfolio.hu.

   WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Hírlevél
Kiemelt partnereink
WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Cimkefelhő