Hírek
Hírek – Pályázatok

Posts Tagged ‘pályázat’

Új Széchenyi Terv

szerda, február 16th, 2011

Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel. A pályázatok hat fejlesztési programon belül érhetőek el.

A kiírásokra március 1-jétől lehet benyújtani projektötleteket, elegendő időt biztosítva ezáltal a pályázók felkészülésére.

Vállalkozásfejlesztési Program:
16 pályázat jelent meg 147 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel. Többek között mikrovállalkozások fejlesztésére, vállalati klaszterek támogatására, technológia fejlesztésre és munkahelyi képzésekre lehet pályázati támogatást igényelni.

Foglalkoztatási Program:
Az Új Széchenyi Terv egyik fontos célja a foglalkoztatás növekedésének elősegítése. 60 milliárd forinttal támogathatóak azon kiemelt projektötletek, melyek a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát javítják. A Közép-magyarországi régióban további 5 milliárd forint áll rendelkezésre a munkaerőpiacra hátrányokkal érkezők esélyeinek javítására.

Zöldgazdaság-fejlesztés Program:
A pályázati lehetőségek tárháza igen széles. Épületenergetikai fejlesztésekre, települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzésére, megújuló energiafelhasználás növelésére, vagy a távhő-szektor energetikai korszerűsítésére is lehet majd pályázni. Összesen 15 kiírás jelent meg közel 120 milliárd forint keretösszeggel.

Tudomány-Innováció Program:
A program 72 milliárd forintot meghaladó kerete lehetőséget biztosít vállalatok komplex technológiájának támogatására, képzés- és tartalomfejlesztésre, innovációs eredmények hasznosításának támogatására (kkv-k részére), a felsőoktatás minőségének javítására, valamint az akkreditált klaszter tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatására.

Gyógyító Magyarország – Egészség Program:
23 pályázat jelent meg 31,1 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel. Turisztikai, valamint egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére, turisztikai desztináció menedzsment szervezetek létrehozására és fejlesztésére lehet majd pályázni.

Közlekedésfejlesztési Program:
Logisztikai központok és szolgáltatások, kerékpárforgalmi hálózatok, településeket összekötő utak, 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésére, közúti elérhetőség javítására, közutak rekonstrukciójára is lehetőség nyílik. A most megjelent felhívások keretösszege közel 75 milliárd forint.

Megújuló energiafelhasználást ösztönző pályázat

hétfő, november 15th, 2010

NEP-2009-4 kódszámmal jelenik meg a megújuló energiahordozók felhasználását ösztönző pályázat (megújuló energiaforrásokkal előállított hő– vagy villamos–energia, biomassza, geotermikus energia, szélenergia, vízenergia, szerves hulladékok felhasználásának növelése, napkollektorok, napelemek, hőszivattyú telepítése).  Legmagasabb ösztönzést a pályázati rendszer a megújuló energiahordozó beruházásokhoz biztosítja; itt lakásonként legfeljebb 1,47 millió forint adható, a maximális támogatási intenzitás 35%.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 65%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 4,2 millió forint.
Lehetőség van arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 4,2 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanokkal ebben a konstrukcióban nem lehet pályázni!

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el.  Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

Lakóépületek utólagos hőszigetelését támogató pályázat

hétfő, november 15th, 2010

NEP-2009-3 kódszámmal jelenik meg az 1994-ben vagy 1994 előtt épült lakóépületek utólagos hőszigetelésére irányuló pályázat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 630 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett jogosulttá válik kedvezményes hiteligénylésre, a hitel mértéke azonban nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 2,1 millió forint.
A pályázónak lehetősége van arra, hogy a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 2,1 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanokkal ebben a konstrukcióban nem lehet pályázni!

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el.  Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

Fűtés és használati melegvíz-ellátás korszerűsítését támogató pályázat

hétfő, november 15th, 2010

NEP-2009-2 kódszámmal jelenik meg a fűtés (pl.: kazáncsere) és melegvíz-ellátás korszerűsítésére irányuló pályázat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 630 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 2,1 millió forint.
Lehetőség nyílik arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 2,1 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében természetes személyek, amennyiben az ingatlan egyedi fűtéssel és/vagy egyedi használati melegvíz-ellátással rendelkezik.

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el.  Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

Nyílászárók cseréjét, illetve utólagos hőszigetelését támogató pályázat

hétfő, november 15th, 2010

NEP-2009-1 kódszámmal jelenik meg az 1994-ben vagy 1994 előtt épült lakások nyílászáró cserére, illetve utólagos hőszigetelésére vonatkozó pályázat, amelyre az iparosított technológiával épült lakások tulajdonosai egyénileg is pályázhatnak. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 555 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 1,850 millió forint.
Lehetőség van arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 1,850 millió forint lakásonként.

 A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes személyek.

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el.  Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás

vasárnap, szeptember 12th, 2010

Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás
A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2010. szeptember 1. – 30.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2010. (VIII. 31.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás igényléséről
I. A támogatásban való részvétel általános feltételei
Támogatási kérelmet nyújthat be az a szövetkezet, vagy korlátolt felelősségű társaság, akit a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján termelői csoportként elismertek, és aki a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. § (1) bekezdésének megfelelően regisztrációs kötelezettségnek eleget tett. A regisztrációs kérelem legkésőbb a támogatási kérelemmel egyidejűleg, két példányban nyújtandó be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) területileg illetékes kirendeltségeinél.
Amennyiben a regisztrációs számot az ügyfél a kérelem benyújtásáig nem kapta meg, a támogatási kérelemhez csatolni kell a G001 nyomtatvány másolatát annak igazolására, hogy regisztrációs kötelezettségének eleget tett.
Támogatás kérelem akkor nyújtható be, ha az ügyfél eleget tesz, egyéb jogszabályi feltételek teljesítése mellett különösen az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendeletben foglaltaknak.
II. A támogatási kérelem benyújtása
A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatáshoz kapcsolódó támogatási kérelmet az MVH által rendszeresített formanyomtatványokon, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) Központi Hivatalának címére (1385 Budapest 62. Pf.: 867) postai úton kell benyújtani egy példányban.
Javasoljuk a támogatási kérelmet tértivevényes ajánlott küldemény formájában postázni.
A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2010. szeptember 1-30.
III. A támogatási kérelem nyomtatványai
A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás támogatási kérelmének formanyomtatványai:
- Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás, támogatási kérelem főlap (D0600-04) jelen közlemény 1. számú melléklete szerint;
- Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás, támogatási kérelem betétlap (D0601-04) jelen közlemény 2. számú melléklete szerint.
Kérjük, hogy a formanyomtatványok kitöltésekor olvassa el a jelen közlemény 3. számú melléklete szerinti Kitöltési útmutatót.
Csatolandó mellékletek:
- Elismerési okirat hiteles másolata
A támogatási kérelemhez csatolni kell a termelői csoportként való végleges elismerésről szóló, a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiadott határozat közjegyző által hitelesített másolatát!
- Éves beszámoló (mérleg és eredménykimutatás) hiteles másolata
A számviteli törvény szerinti éves beszámolót a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző évre (jelen esetben 2009-re) vonatkozóan kell csatolni. Amennyiben a termelői csoport a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző időszakban még nem létezett, akkor megelőző évre vonatkozó éves beszámolót nem kér az MVH.
Az éves beszámoló másolatának hitelességét cégszerű aláírással kell bizonyítani!
- Analitikus nyilvántartás
A támogatás alapjául szolgáló termelési értékről analitikus nyilvántartást kell csatolni a kérelemhez. Az analitikus nyilvántartásban kizárólag a kérelemben feltüntetett tagoknak az elismert termékre vonatkozó értékesítési adatait kell megadni! Az analitikus nyilvántartásnak a Támogatási kérelem Főlapon (D0600-04) és a Támogatási kérelem Betétlapokon (D0601-04) feltüntetett értékesítései adatokat kell alátámasztania, és elkülönítetten kell tartalmaznia az elismerési okirat dátumát megelőző, és az azt követő időszakra vonatkozó értékesítési adatokat.
Az analitikus nyilvántartásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
1. a gazdasági események megnevezését (szolgáltatás és a termék vagy termékcsoport megnevezése);
2. a tag nevét, akitől a termelői csoport felvásárolt;
3. szerzés szerinti teljesítés dátumát
a. a termelői csoport elismerését megelőző időszakban azon gazdasági esemény dátuma, amikor a tag a terméket/termékcsoportot a vevőnek átadja;
b. a termelői csoport elismerését követő időszakban azon gazdasági esemény dátuma, amikor a tag az elismert terméket, termékcsoportot a termelői csoportnak átadja,
4. a bizonylattal igazolt árbevétel nettó értékét;
5. a bizonylatokkal igazolt nettó árbevételek összesítését.
Az analitikus nyilvántartás minden lapját cégszerű aláírással kell hitelesíteni!
Az adatfeldolgozás megkönnyítése érdekében, amennyiben lehetséges a fentiek szerinti analitikus nyilvántartást Excel formátumban elektronikus úton is kérjük megküldeni az alábbi email címre: tcs@mvh.gov.hu.
A támogatási kérelem formanyomtatványai letölthetőek a http://www.mvh.gov.hu weboldalról.
IV. A közlemény kapcsolódó mellékletei
- Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem – Főlap (D0600-04) (1. számú melléklet);
- Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem – Betétlap (D0601-04) (2. számú melléklet);
- Kitöltési útmutató a Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatási kérelméhez (3. számú melléklet).
V. A támogatási adatok nyilvánosságra hozatala
A közlemény 4. sz. melléklete tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Garancialapból, az Európai Halászati Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből származó pénzeszközök kedvezményezettjére vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról szóló tájékoztatót.
VI. Kapcsolódó jogszabályok
- A Tanács 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK Rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról;
- A Bizottság 2006. december 15-i 1974/2006/EK Rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról;
- A Bizottság 2006. december 7-i 1975/2006/EK Rendelete a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról;
- A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény;
- A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény;
- Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény;
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, az Európai Halászati Alapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból támogatott programok és intézkedések pénzügyi, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról, lebonyolításának rendjéről szóló 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet;
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet;
- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet;
- A termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet.
- Az egyszerűsített területalapú támogatások és vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő “Helyes Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Állapot”, illetve a “Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” feltételrendszereinek meghatározásáról szóló 4/2004. (I. 13.) FVM rendelet.
VII. A közlemény hatálya
E közlemény a kihirdetése napján lép hatályba.

Magyar mikro-, kis- és középvállalkozások korszerű e-kereskedelem támogatása

vasárnap, szeptember 12th, 2010

A pályázat kiírásával a szakértők célja az, hogy a dinamikusan fejlődő cégeket korszerű internetes kereskedelmi megoldásokkal, on-line marketing eszközökkel támogassa a további fejlődésében és az on-line kereskedelmi megoldások egyszerű kialakításában illetve eredményközpontú továbbfejlesztésében. A pályázat célja továbbá, a mikro-, kis- és középvállalkozások, gazdasági társaságok támogatása, annak érdekében, hogy korszerű formában jelenhessenek meg az internet világában és bekapcsolódhassanak az elektronikus kereskedelembe.

A nyertes pályázónak a Támogató elkészíti a web áruházát, megtervezi az értékesítés folyamatát és átadja használatra. A web áruház tartalmát a nyertes pályázó saját maga tudja karbantartani egy korszerű, titkosított jelszóval ellátott adminisztrációs felületen keresztül.
A web áruház működéséhez szükséges szerver hátteret a Támogató minimum 1 évre biztosítja a Pályázó részére, amennyiben az elfogadja az üzemeltetéssel kapcsolatos feltételeket a III.-ik pont alapján.

A támogatás keretében elkészítendő web áruház részletei:
- web áruház struktúrájának megtervezése;
- működőképes értékesítési folyamat leprogramozása
- dinamikus weboldal elkészítése, mely szabadon szerkeszthető
- tetszőleges számú menüpont kialakításának lehetősége;
- pályázó által menedzselhető weboldal tartalom;
- korszerű marketing és web ergonómiai szempontok figyelembe vétele az oldal tervezésénél;
- korlátlan fénykép, termék feltöltési lehetőség;
- kapcsolatfelvétel közvetlen levélküldéssel az oldalról;
- weboldal felügyelete az elkészítés után;
- 1 éven át folyamatos szoftver, marketing és technikai fejlesztés
- on-line marketing tanácsadás;
- Domain biztosítása a web áruházhoz a Támogatónál 1 évre.


Komplex vállalati technológiafejlesztés / GOP-2010-2.1.1/C

vasárnap, szeptember 12th, 2010

A komplex technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen alapuló vállalkozásfejlesztési projektek célja a vállalkozások jövedelemtermelő képességének növelésén keresztül:
1. Innovációs, adaptációs képességének erősítéséhez;
2. Vállalkozások által előállított hozzáadott érték növeléséhez;
3. Környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célokhoz;
4. Piacra jutáshoz kapcsolódó technológiai fejlesztés megvalósítása.

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd forint a 2010. évre.
Jelen pályázati kiírás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Jelen pályázati konstrukcióra pályázhatnak:
- kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok (kivéve nonprofit gazdasági társaságok),
- szövetkezetek,
- SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók.

A pályázatban támogatható tevékenységek:
1. Eszközbeszerzés, amennyiben megfelel az induló beruházás fogalmának:
- technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése,
- szállítás és üzembe helyezés,
- betanítás (közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva),
- az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez.
2. Infrastrukturális és ingatlan beruházás, amennyiben megfelel az induló beruházás fogalmának:
- infrastruktúra építése, fejlesztése,
- ingatlan építése, bővítése, fejlesztése, átalakítása.
3. Eszközbeszerzéshez kapcsolódó ingatlan bérleti díja a megvalósítás időszakában, a pályázat benyújtását követően maximum 12 hónapra, (azaz a bérleti díj összege maximum 365 napra szólhat, amennyiben a bérleti díj záró dátuma korábbi, mint a projekt fizikai befejezésének dátuma).
4. Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések.
5. Információs technológia-fejlesztés, beleértve az on-line megjelenés, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is:
- hardver,
- szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver),
- betanítás (közvetlenül a szoftverhez kapcsolódóan).
- domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja
6. Piacra jutás támogatása:
- piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel),
- marketingeszközök elkészítése, beszerzése.
7. Vállalati HR fejlesztés:
- munkavállalók képzése (tanfolyamok, tréningek, képzések, idegen nyelvi, informatikai oktatás).
8. Tanácsadás igénybevétele az alábbi támogatott tanácsadási területeken:
- vállalati stratégiai tanácsadás,
- szervezetfejlesztési tanácsadás,
- menedzsmentfejlesztési tanácsadás,
- vállalati folyamatmenedzsment támogatása,
- on-line megjelenéshez, e-kereskedelemhez kapcsolódó tanácsadás,
- technológiai fejlesztési tanácsadás,
- marketing tanácsadás, piackutatás, igényfelmérés,
- logisztikai tanácsadás,
- a horizontális célok (esélyegyenlőség és környezeti fenntarthatóság) érvényesítéséhez kapcsolódó tanácsadás.
9. Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása:
- ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- EMAS környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer bevezetése, hitelesítése és nyilvántartásba vétele,
- ISO/TS 16949; QS 9000, VDA járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- AQAP 2110/2120, valamint AQAP 150 és 160 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- Élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000) bevezetése és tanúsíttatása,
- MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása,
- ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO/IEC 20000 informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása,
- MSZ EN 45011:1999 (Terméktanúsítási rendszereket működtető szervezetekre vonatkozó általános követelmények) szerinti terméktanúsítási rendszer bevezetése és akkreditálása,
- MSZ EN ISO/IEC 17020:2005 (Ellenőrző szervezetek felkészültségének általános követelményei) szerinti ellenőrzési rendszerek bevezetése és akkreditálása,
- MSZ EN ISO/IEC 17024:2003 (A személyek tanúsítását irányító tanúsítási szervekre vonatkozó általános feltételek) szerinti személyzettanúsítási rendszer bevezetése és akkreditálása,
- TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
- ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
- TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
- EN 16001 Energiairányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
- Kozmetikumok helyes gyártási gyakorlatának MSZ EN ISO 22716:2008 szabvány szerinti rendszerének bevezetése és tanúsíttatása;
- MSZ EN ISO 3834-2: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 2. rész: Teljes körű minőségirányítási követelmények,
- MSZ EN ISO 3834-3: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 3. rész: Általános minőségirányítási követelmények,
- MSZ EN ISO 3834-4: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 4. rész: Alapvető minőségirányítási követelmények,
- MSZ EN 15038: 2006 Fordítási szolgáltatások. A szolgáltatások követelményei,
- MSZ EN 13816:2002 Szállítás. Logisztika és szolgáltatás. Tömegközlekedés.
A szolgáltatás minőségének fogalmai, célja és mérése.

   WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Hírlevél
Kiemelt partnereink
WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Cimkefelhő