Hírek
Hírek – Pályázatok

Posts Tagged ‘VPOP’

A NAV jön, az APEH megy – Szedhetjük le az oldalunkról!

szombat, október 16th, 2010

Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven új szervezet jön létre a jövő év elején az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonásával – tájékoztatójában mondta a VPOP helyettes vezetője.

A tervek szerint az új szervezethez fut majd be az állami bevételek 90 százaléka, vagyis amennyiben rosszul dolgoznak, az egy százalékos tévedés is 100 milliárd forint nagyságrendű bevételkiesést okoz az állam számára.

A fúzió célja, hogy a jelenleginél magasabb minőségben,  szolgáltatóbb jelleggel működjönek a hatóságok. Regionális szinten főigazgatóságok jönnek létre, ugyanakkor valamennyi megyében egyetlen vám- és pénzügyőri igazgatóság alakul, amelyeknek lesznek kirendeltségei.
Az új szervezet felépítésének és feladatainak pontos meghatározásán még dolgoznak.

A vámhatóságot érintő adóváltozások között a legjelentősebb az otthoni pálinkafőzés jövedékiadó- mentességét 50 liter, 86 százalékos párlat mértékéig. Ez praktikusan 100 liter 43 százalékos párlatot jelent háztartásonként.
Számítások szerint mindez, mintegy 30 milliárd forintos jövedékiadó-kiesést okoz az állam számára.

Nyilvántartás szerint tavaly 8 milliárd forintnyi bevétel származott a bérfőzési szeszadóból. Ugyanakkor várhatóan visszaesik a boltban kapható tömény italok forgalma is.

Tüske Péter a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke úgy vélekedett: növelheti a magyar vámszakma szolgáltatásainak versenyképességét, ha Horvátország uniós csatlakozása nyomán új, közeli kikötők lépnek be a közös vámterületi forgalomba.

Az APEH és a VP összevonásra kerül?

péntek, június 25th, 2010

Várhatóan csütörtökön vagy pénteken jelenti be a kormány, hogy a vám- és pénzügyőrség fölé kinevezik kormánybiztosnak Vida Ildikót, és Béndek József lesz átmenetileg az országos vámparancsnok – értesült a Népszava.

A lap szerdai számában megjelent írás szerint a vámszervek 2011. január elsejétől olvadnának be az adóhivatalba, és az összevont szervezet elnöke Vida Ildikó lesz, aki az előző Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt, Simicska Lajos lemondása után pedig a szervezet elnöke. Az összevont szervezetben öt elnökhelyettes lesz, egy a vám, egy a nyomozati és három az adóellenőrzési tevékenységért lesz felelős. A vámügyek felelőse Béndek József lehet – írja a lap.

A várhatóan csak 2011 első negyedévében létrejövő adórendőrséghez kerülne a VPOP-tól minden adóval összefüggő bűncselekmény, míg az APEH-VPOP-nál maradna a csempészet és a jövedéki termékek vizsgálata.

A Népszava információi szerint a jelenleg érvényes szabályok alapján Szikora Jánosnak, az APEH elnökének – aki 2005 óta tölti be e tisztséget – végkielégítése mintegy 43 millió forint lenne, míg Nagy János vámparancsnoknak – aki 2003 óta dolgozik ezen a poszton – 50 millió forint feletti összeg járna. Ha azonban életbe lép az a törvény, amely 98 százalékos adóval sújtaná a végkielégítések kéthavi fizetés feletti részét, mindkét vezető lényegesen kisebb költséggel elmozdítható.

VPOP kontra nem Uniós rendszám

kedd, június 15th, 2010
A nyári hónapokban is kiemelten ellen?rzi a Vám- és Pénzügy?rség azokat a személygépkocsikat, amelyek Európai Unión kívüli államok rendszámával közlekednek, de magyar állampolgár vezeti ?ket – közölte Letenyén tartott keddi sajtótájékoztatóján a Vám- és Pénzügy?rség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóviv?je.
Az utóbbi hónapokban indult kiemelt ellen?rzések során bebizonyosodott, hogy egyre több harmadik országbeli – például amerikai, afrikai, Cook-szigeteki vagy lichtensteini – járm? közlekedik a magyar utakon, s ezeket jogszer?tlenül használják magyar állampolgárok. Eddig 169 ellen?rzésb?l 61 esetben találtak szabálytalanságot a pénzügy?rök, akik 32 gépkocsit közvetlen vámfelügyelet alá vettek és használóikra 97 millió forintos adó- és vámbírságot vetettek ki. A vámfelügyelet mindaddig tart, amíg az eljárás alá vontak vámbiztosítékot nem adnak, vagy a vámot és a bírságot ki nem fizetik. Javarészt nagy érték? luxusautókról van szó, közöttük több Bentley, Mercedes, Jaguar található egyebek mellett. A szóviv? úgy fogalmazott: ezeknél az autóknál "sokszor még elolvasni is nehézséget okoz a rendszámot, nemhogy felírni azt".
   
A legális használatra példaként említette, hogy ha egy svájci cég vezet?i alkalomszer? engedélyt adnak arra, hogy svájci rendszámú gépkocsit használjon a magyar alkalmazott, akkor ezt munkaszerz?désben kell rögzíteni. Sok esetben használati és egyéb engedélyeket mutatnak az ellen?rzött autóvezet?k, akik nem tudják, vagy nem akarják figyelembe venni, hogy ha valaki magyarországi lakcímkártyával rendelkezik, más módon nem használhat harmadik országbeli járm?vet. Sipos Jen? az uniós, f?ként szlovák rendszámú járm?vek ellen?rzésével kapcsolatosan elmondta: a jogszabályi keretek azt teszik lehet?vé, hogy az ilyen járm?vek ellen?rzésekor továbbítják az adatokat az adóhatóságnak. A VPOP-nak szankcionálási lehet?sége nincs, az APEH azonban az egyéb ellen?rzései során kontrolladatként kezeli a vámhatóság közlését.
   WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Hírlevél
Kiemelt partnereink
WebKontroll.hu – Online ellenőrző és véleményező rendszer.
Cimkefelhő